HIRBAZIS-2013-11-13
12-11-UG-28ASNEMZEDEK-Hossz: 1' 30''
Felkonf: A Magyar Nemzeti Tanács is támogatta azt a képzőművészeti kiállítással egybekötött könyvbemutatót, melyet a 28-as nemzedékről neveztek el. Több vajdasági településen is bemutatták már, tegnap, utoljára Zentán.
OFF: Kopeczky László, Kalapis Zoltán, Kalmár Ferenc, Vinkler Imre, Fehér Ferenc, Ács Károly, Sáfrány Imre, Dévavári Zoltán és Vukovics Géza.
Mindnyájan 1928-ban született írók, újságírók, költők, képzőművészek saját maguk szűk vagy éppen tág területükön belül. Formátumos személyiségek. Az emlékezet azonban mindennél fontosabb.
SZINKR: A kötet-terv egy komplex elgondolásból indult ki, abból, hogy egyszerre kell mutatnunk a személyiségek súlyát a vajdasági magyar művelődéstörténetben, a befogadástörténetet is láttatnunk kellene, nemkülönben az egymáshoz való viszonyokat is. Ismerték egymást, iskoláik hasonlóak voltak és nem veszítették egymást szem elől. Odafigyeltek egymás munkáira, nem csak passzív befogadóként, hanem reflektálva is egymás munkáira. Kritikában, versben, közös munkában, már ha csak a könyvillusztrációkat vesszük alapul.
OFF: A kiállítás járt már Palicson, Topolyán, Magyarkanizsán. Zentán a legkomplexebb, mivel kiegészül néhány festménnyel, szobrászati alkotással is.
SZINKR: A 28-as nemzedéknek egy különös összekapcsolódási pontja van. Életük során, egymással kapcsolatot tartva, magán levelezéseik által, ugyanakkor szakmai szempontok sokasága is hozzájárult ahhoz, hogy életük valamiféleképpen összefonódjon, akár, ha csak a két festő meg a szobrász munkásságát, a zentai művésztelepen való szereplésük említjük. Mindazonáltal példaértékűen foglalkoztak egymás alkotói tevékenységével segítve azt, így aztán sikerült egybefonódnia az alkotói szerepeknek is.
OFF: Van a vajdasági magyar irodalomnak olyan szegmentuma melynek történetét Kopeczky, Kalapis Dévavári, vagy épp Vukovics nélkül nem lehetne megírni.
SZINKR: Köszönettel tartozunk a hagyatékok gondozóinak, első sorban a családoknak, hozzátartozóknak. Ha nem támogatták volna ezt a kötetet, akkor nem lenne ilyen gazdag az anyag. Nem utolsó sorban a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet , a budapesti Széchenyi Könyvtár is hathatós segítséget nyújtott , azon dolgozva, hogy dokumentumokat, fotókat és egyebet kapjunk a könyv megirásához.
OFF: A 28-as Nemzedék ötletgazdája és fő támogatója a Magyar Nemzeti Tanács volt. Több olyan kiadványt is támogat az MNT, amely az emlékezés és emlékeztetés szándékát erősíti, ilyen a nemsokára megjelenő Szenteleky irodalmi levelezései is, mely most van előkészület alatt, s amely szintén hagyományainkkal, ill. a vajdasági magyarság kulturális hagyatékával fog foglalkozni.