EUGENONLINE

ZENTAI ONLINE ÚJSÁG

Zenta a kriminalizmus bölcsőjévé vált

Nem vagyunk biztonságban még az iskolákban sem ?!


Nap, mint nap hallani bűnesetről, mely felborzolja a vajdasági kisváros életét. Itt a legújabb.

Újházi Éva a Gimnázium igazgatónője ma, délben sajtótájékoztatót tartott, melyben értesítette a közvéleményt a következő esetről:

– Szombaton reggel kilenc órakor szólt az altiszt, hogy betörtek az iskolába. Azonnal szóltunk a rendőrségnek, és velük együtt jöttünk be az épületbe, ahol is láttam, hogy a gimnázium könyvelőségének irodáját dúlták teljesen fel, a papírok, regisztrátorok a földön voltak, a telefon és a számítógép felfordítva. Valószinűleg pénzt kereshettek. Totális rendetlenség, káosz, ami uralkodott ott. Az ajtókat felfeszítették, kifeszítették, csakúgy mint az Egészségügyi Középiskola igazgatójának irodáját is. Oda sem mehettünk be a fellelhető, értékelhető nyomok végett. Csak benéztünk. Láttuk, hogy ott is szét vannak verve a székek, fotelok, berendezések. A tanári ajtó is nyitva volt, de oda sem tudtunk bemenni a nyomok végett. Az iskola épülete előtt kellett várakoznunk, mire végeztek a nyomozók munkájukkal, így csak valamikor a kora délutáni órákban tudtunk ismét bemenni. Átnéztem rögtön az irodámat és a titkárságot, itt mindent rendben találtam, viszont hiányzott a tanáriból hét napló. Legnagyobb meglepetésünkre öt szerb és két magyar osztályé. A tanáriban egy sorban van mindhárom iskola naplója. Először a közgazdasági, aztán a gimnázium majd az egészségügyisek. Nyitott polcon mindegyik. Mind a négy tagozatból vittek el. Ezen kívül észrevettük, hogy jártak bent még az egyes tanteremben. Ott kinyitogatták a szekrényeket, ahol plazma tévé található, azokat nem bántották, csak annyi látszott, hogy valamit nagyon keresnek.

Nem tudjuk az indítékot.

A napló lopás jegy miatt sem történhetett meg, mivel a gyerekek december folyamán csak egy alkalmi értesítést kapnak, milyen a tanulmányi előmenetelük. Olyan gyerekről sem tudunk, hogy valami rettenetes sok hiányzása lenne, sem olyanról, akiknek magaviseletével gond volna de még előző generációkat sem, akiknek tanulmányi előmenetele vagy magaviselete kirívó lett volna annyira, hogy ekkora bosszú vezérelje őket idáig. Azt is hozzátenném, hogy gyerekeinkkel bár milyen akár hazai akár külföldi rendezvényre vagyunk hivatalosak, mindig dicséretet kapnak. Így elvetem azt az állítást, hogy a mi gyerekeink közül valakik tették volna ezt a gaztettet. Igaz, hogy a Gimnázium épülete gyakorlatilag „átjáróház”, sokan megfordulnak a tanintézményben hivatalos és félhivatalos körök is. Nem gyanakodunk senkire sem, de mindenképpen elmondanám, hogy úgy engem, mint a tanári kart valamint a diákokat az eset nagyon megviselte.

Van egy hely, ahol az altisztek az iskola összes kulcsait tartják, azokat viszont mind elvitték a tettesek, ezzel pedig a mintegy 5500 m2-en fekvő épület összes ajtókulcsait is ki kell cserélnünk nem kis kiadás mellett. Ami a szerencsétlenségben szerencse, hogy, noha eltűntek ezek a naplók, de az érintett osztályok tanárai minden jegyet számon tartanak saját jegyzésben, csakúgy, mint a felmérőket, dolgozatokat. Ezeket különben is egy évig kötelesek megőrizni. A tanárok általában vezetik saját füzeteikbe a feleléseket, szorgalmi jegyeket. Ma reggel utasítottam a tanárokat arra, hogy ebből a diákságnak kára nem lehet. Inkább legyen egy ötössel több, mint egy egyessel több. Majd a második félévben le lesznek osztályozva a tanulók rendesen. Tegnap beszéltem a kommunális vállalat igazgatójával is, hogy a mai nappal ellenőrizzék le a szeméttároló konténereket is, de nem találtak semmit azokban sem. Lehet, hogy a naplók már a Tisza fenekén vannak, de az is lehet, hogy valahol már vidéken. Minden esetre sajnálatos tény, ami történt, mivel ezek nagyon fontos hivatalos dokumentumoknak számítanak, nem csak az adott iskola életében, hanem későbbiekben a tárolás és az utókor számára is.-nyilatkozta az igazgatónő.

 November 28-án megszületett egy határozat az iskola bekamerázásával kapcsolatban. Az iskola előtt van egy térfigyelő kamera, sajnos üzemképtelen-kilőtték. Egyedül a szomszédos Raiffeisen-bank figyelő kamerája az, amelyik felvette vagy felvehette az említett betörést, csakhogy érdekességnek számít az ügyben az, hogy a tettesek az udvaron keresztül jö(he)ttek be, mivel találni lehet több olyan behatolási pontot, úgy a Lenin-utcából, mint a Sutjeska vagy akár a Vuk Karadžić utcából is, hogy gyakorlatilag direkt útvonalon, udvaron keresztül, simán bejárható a gimnázium épülete.

Zentán több olyan közintézmény van, ahol a térfigyelő kamerát még csak hirből sem ismerik-noha pályáztak rá az adott intézmények vezetői, mégsem kaptak pozitiv elbirálást sem a minisztériumtól, sem az önkormányzattól,-mondván, "ráérünk még arra", vagy " nincs pénz rá".

Az igazgatónő reménykedik abban, hogy mihamarabb felszerelésre kerülnek úgy a külső mint belső térfigyelő kamerák, de állitása szerint, akár hőérzékelőket is beszerelhetnének az illetékesek, mert félnek.

- Még jó, hogy éjjel történt mindez, s nem pedig fényes nappal, amikor tanitási órák vannak. Már-már rettegnünk kell attól, hogy megtámadhatnak minket is óra közben.-mondta.

 59_iskolai_naplok.jpg

A kép illusztráció

 

Az önkormányzat az eset kapcsán kiadta ismét hivatalos közleményét:

A zentai önkormányzat megdöbbenéssel értesült arról, hogy a helyi Gimnázium tanári szobájából a hétvégén eltűnt hét osztálynapló. Ceglédi Rudolf polgármester és Kormányos Katona Gyöngyi, a községi tanács oktatással, művelődéssel és tájékoztatással megbízott tagja a reggeli órákban a helyszínen tájékozódott a történtekről.

A középiskolában mindent megtesznek, hogy azok a tanulók, akik az elmúlt hónapokban becsületesen dolgoztak, ne érezzék meg ennek a tettnek a következményeit.

Az önkormányzat ezt a cselekedetet az iskolai erőszak egyik formájának tartja, és mélységesen elítéli azt. Arra kéri a rendőrséget, hogy az ügyben a leghatékonyabban járjon el, és minél előbb kerítse kézre az elkövetőket.

Az önkormányzat egyben tájékoztatja a közvéleményt, hogy egy korábbi sikeres pályázat eredményeként a Tartományi Gazdasági Titkárság támogatásával hamarosan kamerarendszert szereltetnek be a zentai gimnázium épületébe is.

 

URBÁN Gábor

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 22
Tegnapi: 31
Heti: 54
Havi: 72
Össz.: 40 922

Látogatottság növelés
Oldal: Zenta a kriminalizmus bölcsőjévé vált
EUGENONLINE - © 2008 - 2026 - eugenonline.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »